| Az Egyesület 2007. évi munkájának összefoglalása |
Nappali ellátó centrum - hajléktalanok nappali melegedője
Nappali ellátó centrumban hétköznaponként illetve téli krízis időszakban szombatonként is fogadjuk a hozzánk forduló nehéz helyzetben lévő embereket. Gondozottaink közterületen illetve nem lakás céljára szolgáló helyiségben élő hajléktalan személyek. Ezért szolgáltatásaink a hajléktalan létben élő emberek speciális igényeit igyekeznek kielégíteni.
Nehezen tudja elképzelni az az ember, akinek otthona van, hogy alapvető dolgok elvégzése (fürdés, borotválkozás, hajvágás, ruházat mosása stb.) milyen nehézségekkel járó feladat az erdőszéli kunyhóban, az aluljáróban, kukatárolóban, és ne soroljuk tovább, hogy milyen elképesztő helyeken élő embereknek.
Intézményünk mindezen szükségletek kielégítésében igyekszik segítséget nyújtani. Ezen felül igyekszünk pótolni az emberi odafigyelést, meghallgatást, a szabadidő hasznos eltöltését és biztosítjuk a szakszerű szociális segítségnyújtást.
Kiemelt hangsúlyt helyezünk az Ünnepek és jeles napok megtartására. Karácsonykor és Húsvétkor a nevezett ünnepkörről külön beszélgetést tartottunk, és a hozzájuk tartozó "földi javakról" (beigli, sonka, stb) sem feledkeztünk meg. Különösen fontosnak érezzük ezt azért, mert a hajléktalan életforma jellemzői közé tartozik - többek között - a mindennapok összemosódása az ünnepekkel.
Halottak napján égő gyertya mellett, lelki gondozó bevonásával emlékeztünk a földi életből eltávozottakra.
Az alábbiakban összegző adatok formájában bemutatjuk 2007. évben végzett munkánkat.
Megjelenések száma: 34.693 fő
Gondozottak száma: 416 fő
Étkeztetés: 34.693 alkalommal ez magában foglalja a melegedő által nyújtott egyszeri étkeztetést, valamint a gondozottak által hozott ételek melegítését, illetve elkészítését (rántotta, leves, virsli, egyéb).
Tisztálkodás: fürdés, borotválkozás, hajvágás 18 223 alkalommal.
Ruházat szükség szerinti cseréje, mosása.
Szociális ügyintézés 116 fő részére, amely 670 megjelenés eredménye.
Szociális tevékenység keretében az alábbi programokat valósítottuk meg pályázati támogatással:
- ,,Pilisi Parkerdő Program" során erdőben élő kilenc fő lakhatását (ház vásárlása, albérleti támogatás nyújtása, szállón történő elhelyezés) oldottuk meg a szociális munka eszközeivel és a pályázat anyagi támogatásával.
- Lakhatási problémákban segítségnyújtás (albérlet, munkásszálló, hajléktalanszálló) heti rendszerességgel.
- Jogi tanácsadó szolgálatunkat szociális munkával kiegészítve 63 esetben vették igénybe.
- Filmklubunk heti rendszerességgel működik 2 576 fő vett részt az alkalmakon.
- Addiktológiai konzultáció hetente 3-5 főnek (személyre szabott beszélgetés).
- Lelkigondozói beszélgetéseket - lelkész vezetésével - 180 alkalommal igényelték gondozottjaink egyénileg, a közös alkalmakkor csoportosan 460 résztvevő volt.
Halottainkról a csoportos lelkigondozói beszélgetések alkalmával megemlékeztünk, illetve a köztemetések alkalmával lelkészünk búcsúztatta az eltávozottakat. (7 halottunk volt).
Utcai szociális munka a Ferencvárosban
Utcai szociális munka keretében a Ferencváros közterületein illetve nem lakás céljára szolgáló helyiségekben élő hajléktalan embereket kerestük fel.
A feladatot két fő szociális munkással valósítottuk meg, akik napi rendszerességgel járták be a területet. Egy hét alatt mindenhová eljutottak. A szolgáltatás célja: speciális alapellátás keretében, utcai szociális munka elvégzése az ellátatlan és az intézményes gondozással szemben bizalmatlan, az utcán és egyéb nem lakás céljára szolgáló helyiségben életvitelszerűen tartózkodó egyének, csoportok szociális és mentális segítése, az életveszélyes állapot (kihűlés, kiszáradás stb.) elhárítása, kapcsolat felvétel lehetőségének biztosítása, állapotfelmérés, tájékoztatás, információnyújtás, ügyintézés, szükség esetén a megfelelő szociális vagy egészségügyi intézménybe való juttatás.
Az alábbiakban összegző adatok formájában mutatjuk be 2007. évben végzett utcai szociális munkánkat.
Munkánk során 65 helyszínen 207 hajléktalan emberrel vettük fel a kapcsolatot.
161 férfi és 46 nő, a legfiatalabb 14 éves, a legidősebb 73 éves.
Szociális ügyintézés 78 fő részére (iratok pótlása).
Kórházba szállítottunk 23 embert.
A területünkről kórházba illetve utógondozóba került embereket rendszeresen látogattuk -összesen 68 alkalommal - és a szükséges holmikat adományokból pótoltuk (tisztasági csomag, ruházat és kiegészítő élelem).
Az utcán élő emberek szükségleteihez igazodva a téli időszakban pótoltuk a meleg ruházatot, takarókat illetve hálózsákokat, meleg teát és élelmiszert osztottunk.
Nagyon fontosnak tartjuk, hogy gondozottjaink az utcai létforma helyett, az intézményes ellátást elfogadva, az emberhez méltatlan körülményeken változtatni tudjanak.
Új programot indítottunk el 2007-ben ,,Kijárat a jövőbe" reintegrációs program hajléktalanok részére elnevezéssel. A program célja kiutat mutatni a kilátástalanságból és lehetőséget biztosítani arra, hogy egy új élet felé indulhasson el az, aki erre elszánja magát.
Jánoshidán egy magánszemély ingyenesen, szívességből átadott az Egyesület számára négy hektár termőföldet gazdálkodás céljából. Adományokból egy kis lakóingatlant vásároltunk a munka beindításához szükséges bázis kialakítására.
A megvalósulás több lépcsőben lehetséges (munkába visszavezető tréning, mezőgazdasági ismeretek elsajátítása, munkába állítás, lakhatás megoldásával).
Terveink szerint a programot szociális szakember és mezőgazdasági ismeretekkel rendelkező helybéli gazda irányításával fogjuk megvalósítani.
Köszönjük a segítséget mindazoknak, akik munkánkat anyagi vagy természetbeni adományokkal támogatták.
Támogatóink 2007. évben:
- Magánszemélyek, akik ruhaneműt, élelmet és anyagi segítséget adtak,
- Béres Alapítvány a Teljes Életért, (vitamin)
- Budapesti Élelmiszerbank Egyesület, (élelem)
- Food-Express (élelem)
- Bega'to Kft. (élelem)
- Hajléktalanokért Közalapítvány (ruhanemű)
- International Women's Club Association (ruhanemű, takaró, törülköző, tisztálkodó szerek, élelem)
- Petőfi téri Nagyboldogasszony Magyar Orthodox Egyházközség (ruhanemű)
Pályázati úton támogatta munkánkat:
- Ferencvárosi Önkormányzat,
- Fővárosi Önkormányzat Egészségügyi és Szociálpolitikai Bizottsága,
- Fővárosi Önkormányzat Esélyegyenlőségi, Foglalkoztatáspolitikai és Kisebbségi Bizottsága,
- Hajléktalanokért Közalapítvány,
- Nemzeti Civil Alapprogram,
- Összefogás a Budapesti Lakástalanokért és Hajléktalan Emberekért Közalapítvány
Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak is, akik személyi jövedelemadójuk 1%-t felajánlották Egyesületünknek és ezen keresztül járultak hozzá hajléktalan embertársaik megsegítéséhez.
Közhasznú pénzügyi éves beszámoló összegzése
Összes közhasznú tevékenység bevétele: 39.942.- eFt
Közhasznú tevékenység ráfordításai: 34.474.- eFt
Tárgyévi közhasznú eredmény: 5.568.- eFt
Székhely: 1214 Bp., Bánya u. 19. Telephely: 1097 Bp., Gubacsi út 21.
Telefonszám / fax: 210-1995 Adószám: 18173606-1-43
Bankszámla: 10100716-58507300-01000003
Honlap: www.ujut.hu e-mail: info@ujut.hu
Ugrás a lap tetejére!
|